A társasjátékozásnak is vannak szabályai, nem csak a játékoknak! Ezeket a gyerekekkel ismertetjük a tábor elején, és természetesen közben is emlékeztetjük őket ezeknek a betartására!
1. A játékokat óvatosan pakoljuk ki a dobozukból, vigyázzunk rá, mintha a sajátunk lenne!
2. Úgy pakoljuk ki az játékot az asztalra, hogy ne potyogjanak le az alkatrészek a földre!
3. Ha csak megnéztünk egy játékot, kibontottuk, akkor is vissza kell pakolni szépen a dobozba!
4. Ha leülünk játszani másokkal, akkor igyekezzünk becsületből végigjátszani a partit, ne rontsuk el a többiek játékát azzal, hogy kiszállunk!
5. Ha végeztünk, közösen elpakoljuk a játékot (lehetőség szerint úgy, ahogy elvettük)!
6. A játékok mellett nem eszünk és iszunk, nem teszünk poharat a társasjátékos asztalra!
7. Tízórai, ebéd, uzsonna vagy bármilyen nasi után csak kézmosást követően ülhetünk le játszani!
8. Játék után ellenőrid, hogy minden alkatrész megvan-e!
9. Ha valami tönkrement, azonnal szólj!
10. Ne csalj, kivéve, ha a játék kifejezetten erre kér!